Azért írom ezt a kis rövid bejegyzést, mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy csak én vagyok annyira abnormális, hogy a rendrakás az apokalipszissel egyezik meg.
A szekrényemről tudni kell, hogy igazából nem pont a ruhákra találták ki. Mikor a szobámat festettük, mindent át akartam rendezni, és anyummal el kezdtünk gondolkodni, hogy hova rakhatnám a ruháimat, és egyéb felesleges holmit, amit a szobámban akarok tartani. És így került be hozzám a kamránkból, egy régi Ikeás 3 soros polc, ami őszintén szólva kicsit billegett. Nagyon kopárnak tartottam, és nem akartam, hogy minden vendég láthassa, hogy hogy néz ki a szerényem belűről, pluszba még előre is gondolkodtam, és tudtam, hogy nemsokára nem lesz már ilyen szépen rendezett, mint ahogy ezt anyum tervezte.
Szóval kerestünk rá valami terítőt, hogy lefedjük.
Találtunk egy isteni almazöld-cseresznyepiros-sötét türkiz kék-olivazöld csíkos fodros szélű nagy terítőt, ami pont illett rá, és Kis kapcsokkal felerősítettük. Nagyon szeretem azt a szekrényt, csak kicsit nehéz benne rendet tartani. A középső polcon tartom a ruháimat, az alsóban meg a tároló dobozokat. Mindkettő szörnyen rumlis szokott lenni. Persze az is hozzá tesz, ha hirtelen vendégek jönnek, a cuccokat a szobámból bevagdosom a polcokba, és máris "kevesem cucc, nagyobb rend" .
Sosem volt kedvem "átláthatóbbá" tenni a polcokat, ugyanis a napok, hetek, hónapok alatt felgyülemlett szemét nem volt túl csábító. Szóval el tudjátok képzelni, hogy mennyire unatkozhattam, ha hajlandó voltam nekifogni.
Gondolkoztam rajta, hogy csináljak e olyan, before-after képet, de nem akarok senkinek sem rossz álmokat. Behoztam két szennyeskosarat, mert a ruhák foglalták el főleg a legtöbb helyet. Az egyiket a "koszos ruhákra", a másikat pedig a "tiszta ruhákra" tartogattam, viszont rá kellett jönnöm, hogy lehetetlenség különbséget tenni a kettő között, szóval inkább maradt a "koszos ruhák", és a "soha többet nem fogom felvenni". Elkezdtem kiszedni, de annyira rettegtem, hogy nem csak a ruhák, hanem a pókok is találtam ott téli menedéket, szóval kábé úgy nézhettem ki, hogy a régi horvát országi kiránduláson vett horgász háló segítségével "halásztam" ki a szemetet, és ahányszor hozzám ért valami, mint a parnoiás felsikítottam, és elugrottam az ágyra. Szóval ilyen stressz hatásnak voltam kitéve fél óráig, mert eléggé elment azzal az idő, hogy néha le sem mertem jönni az ágyamról.
A szortírozás sem volt sétagalopp, ugyanis egy idő után belefáradtam a "ezt ide, azt oda, ezt ide, azt oda" dologba, és csak azt vettem észre, hogy "soha többé" kupacban egy csomó ruhám van, amiket még szerettem volna hordani.
A legrosszabb az volt, amikor észrevettem, hogy van pár szemét, amik a szekrény alá csúsztak, és mivel valahol a kupacban elveszett a halász hálóm, puszta kézzel kellett kiszednem a dolgokat. Ott jött az infarktus, mikor egy pók mászott el pár miliméterre a kisujjamtól. Először fel sem fogtam, hogy mi az, de aztán akkorát sikítottam, hogy az én cuki cicám odajött és üldözőbe vette a fenevadat. Pont annyi időm volt hogy elérjem a hajvasalóm dobozát, és ahogy a cicám bekerített a dögöt, és rácsaptam a dobozt. A pók feladta a harcot, és meghalt. Kiszaladtam a kis söprűért, meg a lapátért, és kidobtam az ablakon. Sokan a kukába, vagy a vécébe dobják, de nekem eszemben sincs. A kukából simán kimászhat, persze csak akkor, amikor nem csapom rendesen agyon, és éjjel bosszút, áll, a vécéből pedig ugyan úgy kimászhat, és még csak rá se akarok gondolni, hogy mi van ha rajta ülök.
Szóval mikor már mindent kitisztítottam, olyan jó érzésem volt, hogy kb. életemben egyszer sikerült A rendrakást folyamatosan csinálni, nem kisebb, nagyobb megszakításokkal.
Rendesen büszke vagyok magamra :) Na jó, beképzelt azért nem leszek, de tényleg jó érzés :)
Legalább egy tanulsága volt a történteknek. Hogy SOHA az életben többet nem nyúlok puszta kézzel szekrény alá!
Összegzés:
- Bevezetés
- Bemutatom a szekrényem
- Rakjunk rendet
- A szökevény pók
- Többet sosem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése